Szűcs F. Ágnes

Nem tartom magamat szépirodalmi irónak. A történetek, és a szereplőim inkább a hétköznapi életből születtek. Hétköznapi nyelven, hétköznapi embereknek. Hogy miért irok, amikor mindenki ir? Amikor sokkal de sokkal tehetségesebb emberek is irnak? Mert életre akarom kelteni a szereplőimet. Esélyt akarok adni a képzeletemnek, hogy szárnyaljon, lehetőséget adva ezzel a történetek megszületésének. A szereplők nem jók, vagy rosszak, emberi érzésekkel rendelkeznek, olyanokkal, amilyenekkel mi magunk is megküzdünk nap mint nap. Ilyen például a szerelem, a lemondás, a félelem, az irigység, féltékenység, és még megannyi tipusa a halandó ember ismérvének. A történetek egyszerűek. Nem kellenek fenkölt szavak ahhoz, hogy kifejezzék egy ember érzelemvilágát. Semmi mást nem kell tennünk, csak hátradőlni, és elképzelni ezeknek a szereplőknek az életét. Van, hogy velük örülünk, nevetünk vagy éppen sirunk, de ne felejtsük el, bármi és bármikor megtörténhet velünk is. Mi is egy hosszú történet főszereplői vagyunk.