Tékozló emberiség

„Vajon mi okozza végül az emberiség pusztulását? Lehet a Földön nagyobb erő, mint az ember? 

- A természet apa, maga a Föld – harsogták kórusban az ikrek.

Carl, aki az új könyvén dolgozott, ekkor vette észre, hogy mint annyiszor, most is hangosan gondolkodik. Amikor dolgozott, közel akart lenni a családjához, mégha gondolatai messze is jártak. 

- Eltalálták a fiúk? – kérdezte Caroline, Carl felesége, akivel még az egyetemen jöttek össze.

Cori és Fabi, az ikerfiaik általában csendben játszottak, de néha, bele-belekotyogtak szüleik beszélgetésébe. Éleseszű, vidám, talpraesett gyerekek voltak, akik kései áldásként születtek a családba. 

- Sokan így gondolják - felelte az apjuk - talán így is van, én azonban a természet helyett az emberi természetben keresem a választ.

A csend, amely egy pillanat alatt ráborult a családra, beszédesnek bizonyult.”

(részlet)

Amikor az ember elég erősnek és okosnak képzelte magát, belefogott a természet átalakításába. Erő és ész. Az érzelmeit figyelmen kívül hagyta, mert úgy vélte, arra semmi szükség.

Carl és Caroline békésen éltek ikerfiaikkal, sokan irigyelték is őket emiatt, pedig mindössze csak annyi történt, hogy a családot a munka elé helyezték, ami a 21. század közepén meglehetősen szokatlan és bátor cselekedet volt. Carl azt kutatta, hogyan lehetne mindez elérhető minden ember számára. A megoldás egy, a helyi és környezeti adottságokat figyelembe vevő modell volt. A jóság modellje.

A Föld kizsigerelése, az egymást követő öko-katasztrófák azonban elnyomták ezt az optimista hangot.

A család akaratlanul belesodródott a haldokló emberiség sokak szerint kudarcra ítélt utolsó harcába. Mindenki a rohamosan fogyó források feletti uralmat akarta megszerezni.

A családnak váratlanul fontos szerep jut, de vajon az esély a vég kezdete vagy valami egészen más?