Van valami különös a repterekben.

Ezek az átmeneti helyek egyszerre kötnek össze és választanak el. Mindig azt hiszem, hogy csak „átmegyek rajtuk”, mégis minden alkalommal megérintenek.

A nyaralás, a hazatérés, az indulás, az érkezés - mind gyorsabban telik, mint hinném. És talán pont a reptereken lassul le bennem az idő. Ilyenkor ülök, figyelem az embereket, és azon gondolkodom, hány történet indul és ér véget éppen most.

Valahogy mindig hozok magammal valamit, amit ott akartam hagyni, és ott hagyok valamit, amit hozni akartam. Talán ezért érzem úgy, hogy egy kicsit mindig ott maradok, ahol épp búcsúzom.