Így néz ki a hála, amikor 2–6 évesek festik.  

Thanksgiving – egy szelíd emlékeztető a hálára.

Magyarországon a Thanksgiving nem hagyomány — és nem is a mi történelmünkhöz kötődik. Tudom, hogy ennek az ünnepnek összetett történelmi háttere van — mi viszont az óvodában a szeretetre, a közösségre és a hálaadás gesztusára figyelünk, és marad benne valami nagyon szép: egy nap, amikor megállunk, és kimondjuk, miért vagy kiért vagyunk hálásak. 

Nekem ez a része mindig is tetszett.

Mert bármilyen nehézségek, fáradtságok, hullámzások vannak az életben, jó néha visszanézni arra, ami már megvan, ami körülvesz, és ami megtart. Olyan apró dolgok, amik fölött könnyű elsiklani — amíg rá nem jövünk, hogy tőlük lesz teljesebb a nap.

Mivel egy amerikai nemzetközi óvodában dolgozom Kínában, mi is megtartjuk ezt az ünnepet. Nem történelmet idézünk, hanem hangulatot: a szeretet, az összetartozás és a hála ünnepét. 

Erre a napra egy különleges Thanksgiving Village projektet készítettünk: a legkisebbektől a legnagyobbakig minden óvodás megfestette, kiszínezte, megtervezte a saját kis házikóját. Aztán összeraktuk őket egy nagy, közös faluvá.

Ahogy néztem a színes kis házakat egymás mellett, hirtelen nagyon egyszerű lett minden: minden gyerek hoz magával valamit a saját világából, és amikor ezek a világok egymás mellé kerülnek, abból lesz a mi óvodai közösségünk.

Egy kicsi, sokszínű, szerethető falu. 

Ahány ház, annyi egyéniség.

Ahány ablak, annyi kis történet.

Ahány létra, annyi apró álom.

És valahogy mind ugyanabba a közösségbe kapaszkodik.

És ma különösen hálás voltam ezért.

Hálás a gyerekekért, a kollégáimért, a családokért, és azért, hogy részese lehetek ennek a kis közösségnek itt Sanghajban. Mert valahogy minden évben emlékeztet arra: a hála nem nagy dolgokból áll. Csak abból, hogy észrevesszük, ami már most is ott van a kezünkben.