Sanghaj a kettősség városa.

Egyszerre falu és metropolisz.

Egyik pillanatban még a világ legmagasabb tornyai tükröződnek az ablaküvegben, a másikban már csak egy szűk udvar csendje marad, ahol a ruhák lassan száradnak az esti levegőben.

Ez a város nem próbálja eldönteni, mi akar lenni – és talán ezért olyan őszinte.

Megfér benne a neonfény és a nyikorgó ablakkeret, a jövő sziluettje és a tegnap illata.

Van benne valami meghitt és valami végtelen.

Mint egy mondat, ami sosem ér véget, csak újraírja magát.

Minden utcasarka más idősík, és minden ablakban egy történet szárad a huzatban.

Talán ilyenek vagyunk mi is: városok, amelyekben egymás mellett él a múlt és a jövő, a nyüzsgés és a csend, a megérkezés és az elindulás.