Részlet Alex Kiss a „Népek kora és jövője” című holisztikus esszéjéből

6. Egy népcsalád meghatározó belső folyamatai - belpolitika

„…a keresztes hadjárataitok semmiképpen sem voltak sikertelenek. Az igaz, hogy azok a területek, melyeket ebben az évszázadban visszahódítottatok, nem érték meg az áldozatokat. Ugyanakkor azonban, bepillantást nyertetek a gazdaság egészébe, és felbecsülhetetlen értékű politikai és tudományos tapasztalatot szereztetek. Mi szívesen és buzgón keresztülvezettünk benneteket a gyárainkban, megmutattuk, hogyan neveljük ifjúságunkat, megismertettünk városi közigazgatásunkkal és jogszolgáltatásunkkal. Ti szorgalmas tanulóknak bizonyultatok, és megtanultatok tőlünk mindent, ami jó. Megértettétek, hogy ez az évszázad már nem annyira a lovagoké; sokkal nagyobb szükség van a tudósokra és a szakemberekre, az építészekre, a fegyverkovácsokra, a mérnökökre, mindenfajta szakértelemre. Ti fiatalok vagytok, fejlődtök, nemsokára utolértek, és el is hagytok bennünket“ (Feuchtwanger, 1996).

A fenti idézet is illusztrálja, hogy többen is látták, hogy egyes népek „fiatalok”, azaz van Koruk, s hogy az időben változó. Mivel pedig egy népcsalád minden népének Kora nő idővel, a népcsalád szerkezete, s belső folyamatai is változnak. Mint már tárgyaltuk, ezeket elsősorban a többségi nép határozza meg, ami általában egy Fiatalabb nép. Ezt tekintjük a népcsalád Gyermeknépének, aki persze lehet Ifjú, sőt akár Felnőtt is. Az 5.7 táblázat azt mutatja, hogy a különböző Korú Gyereknépek milyen hatalmi szerveződési formákat részesítenek előnyben, s mi az adott Életkornak megfelelő világszemléleti, vallási beállítottság.

Az 5.7 táblázatban az Érett Felnőtt 1 még a felfelé ívelő, az Érett Felnőtt 2 a már lefelé tartó (hanyatló) szakaszhoz tartozik. A mostanában befogadott Gyermeknépnek az Idősebb jelentős számú populációt, a muszlimokat tekintem. Az ő átlagos Koruk 2020-ban 17 év körül van. Mivel a Kor az időben nem lineárisan változik az ő aktuális Korukat is külön feltűntettem az 5.7 táblázatban (Gyn).

A nyugati gótok és a franciák letelepedésének ideje között mintegy 800 év a különbség, azaz mintegy 26 egyéni év. Ez hozzávetőleg egy generációnyi különbség, azaz ideális a Szülőnép-Gyermeknép viszonynak. Volt a kettő közé eső Korú nép is a déli országrészekben, akiket a kathar vallás fogott össze, de azt az 1209-1229 közötti háborúban II. Fülöp Ágost leverte. Nem véletlenül voltak ők „eretnekek”: a vallási lázadók minimum erősen Serdülő Korúak, tehát 15-17 Évesek. Az ekkor mintegy 32 Éves nyugati gótoknak ők hamarosan már komoly konkurenciát jelenthettek volna. Tőlük megszabadulva már csak Gyermekkorú népek maradtak, akik ekkor lettek Iskoláskorúak, 6 Évesek. Ők képezik a mai franciák többségét. Velük szemben egyértelmű volt a nyugati gótok fölénye, így 1250 körülire a királyi/Szülői hatalom megszilárdulhatott Franciaországban.

Az időben ugorva próbáljuk meg kitalálni, hogy milyen Korú népre lehet jellemző az 5.6 ábra! A képen harc folyik, és annak tétje majdnem tökéletesen a kép geometriai középpontjában, a hölgy, a „Szabadság” combjai között van. Alapvetően erről szól a „Szabadság”; ezt kell megszerezni, a lehető legjobb nőt és vele a szaporodás lehetőségét. Ennek érdekében kell leválni a szülőről/Szülő népről, pénzhez, hatalomhoz jutni. A képen, a Szabadság képében a mindenkori Éva látszik, aki kirángatja az ifjakat/Ifjakat a gyermekkor paradicsomából és a szüleik/Szüleik elleni harcra készteti. „Éva” mellei feltárásával még csak felvillant valamit a jövőbeni lehetőségekből, de a tesztoszteronnal fejbúbig lévő ifjak/Ifjak erre ész nélkül követik, és szinte bármit megtennének érte. Összeállva „fiúcsapattá” áttaposnak apáikon, apagyilkossá válnak, ahogy azt az egyén szintjén Freud fogalmazta meg.

A szabadság fenséges hívó szava sem takar tehát mást, mint a kényszert, hogy a nemi hormonjaink által diktált kényszernek megfeleljünk. Így – bár ellentmondásnak tűnik - jól láthatóan még maga a szabadságvágy is determinált. Igaz, hogy Időskorban is erős a szabadságvágy, de annak idejét is a Kor határozza meg. Időskorban már a világi kényszerektől szabadulna az ember, hogy magát a lelki fejlődésének szentelhesse. S nem véletlenül használom ezt a szót: a Szentek is ilyen Korú emberekből lesznek.

5.7 Táblázat: Egy nép különböző Koraiban jellemző hatalmi szerveződési formák, vallási viszonyok és ezzel összefüggő szellemi áramlatok a nyugati gótok Gyerekeinek, a ma franciáknak nevezettek példáján bemutatva közelítő évszámokkal. Gyn: Gyermeknép

5.6 ábra: Eugène Delacroix: A Szabadság vezeti a népet

Amikor egy nép így érez, és ennek megfelelően cselekszik, akkor kétségtelenül Ifjú, vagy inkább Fiatal Felnőtt. Azaz a francia nép az 1789-es forradalom idejében közel 25 Évesnek megfelelő volt, amit ez a kép is illusztrál. A fentiek szerint a nyugati gót Szülő nép abban az időben már 50 Év felett járt, akkorra már kissé elege is lett a hatalomból, már inkább a pihenés, lenyugvás, a „Nyugdíjas” évek felé kacsingatott. Vonzotta már a föld, a természet, az arisztokrácia, s a Forradalmat megelőző időszakban maga a királynő is már pásztorlánykásat játszott, a király fúrt-faragott, az udvarban a legrafináltabb szexuális játékokat játszották, és sokuk mosolyogva ment fel a vérpadra. A nagyobb ellenállást a feltörekvő Fiatalokkal szemben nem is az eredeti nemesek fejtették ki, hanem a frissen nemessé váltak, akik Korukat tekintve sokkal közelebb voltak a Fiatal néphez (ha nem egyenesen oda tartoztak), mint a Szülőkhöz.

Mintegy 2100 évet venni egy nép átlagos életkorának nem tűnik rossz közelítésnek. Ez sok nép látszólagos életkoránál hosszabbnak tűnik, de ez - még nagy népek esetében is -azért lehet, mert „Nyugdíjas Korukban” már gyakorlatilag nem veszünk tudomást a létezésükről, hiszen ekkor már más nép veszi át a hatalmat, az „látszik”. Ettől azonban még az Idősödő nép egyedei léteznek, tevékenykednek. A Lefelé menet is hozzávetőleg annyi ideig tart, mint a Felmenet.

Ha a 2100 évet az egyén 72 évesnek tekintett átlagéletkorával vetjük össze, azt látjuk, hogy 1 Népév átlagosan mintegy 30 évnek feleltethető meg, ami nagyjából meg is felel a generációk közötti különbségnek. Semmi szükség nincs tehát semmiféle katasztrófához egy nép kihalásához, az egyénekhez hasonlóan a népeknek is kitelik az ideje. Eltűnésüket persze meggyorsíthatja egy katasztrófa, de a nélkül is minden nép elenyészik közel 2000 év alatt. Hogy a zsidók, vagy a romák ennél hosszabb ideje jelen vannak nem cáfolja ezt az elméletet, hanem azt mutatja, hogy a zsidók és a romák nem egy nép, ami valamikor nagyjából kialakult, hanem egy hajdan létezett nép, ami állandó külső utánpótlást kap, ezért nem fogy el. S lehetnek talán az Aggastyánkort megélő népek, ahogy egyének is, de 3000 Évnél idősebb nép aligha képzelhető el.

Élettartama alatt egy nép fokozatosan Cseperedik fel, míg ezzel párhuzamosan Szülei Idősödnek, így viszonyuk állandóan változik. Materialista szemszögből áttekintve pl. a hosszú múltra visszatekintő kínai történelmet, úgy tűnik, mint ha az alapvetően nem állna másból, mint hogy egy ideig az anyagi javak túlnyomó része egyre kevesebbek kezében koncentrálódna; majd az erős koncentrációt gyakran forradalom követi, mire a javak elosztása megint kiegyenlítettebb lesz. Ezt követően viszont a javak újra kezdődő koncentrálódásával a ciklus újra kezdődik. Ez a folyamatosan ismétlődő jelenség a kínai történelemben nem mást tükröz, mint a mind újabb Gyermeknépek Felnövekedését. Amíg a Gyermeknép Gyermek, addig a pénz, a hatalom túlnyomó része a Szülő nép kezében van. Ahogyan nő fel a Gyermeknép, úgy részesedik ebből egyre nagyobb mértékben, de csak a Fiatal Felnőtt Korát követően kerül a Szülő néppel közel azonos anyagi szintre. Még később a Felnőtté vált nép befogad egy Gyermeknépet, aki persze megint csak szűkös anyagiakkal rendelkezik, akiket valahonnan a világból, különböző országokból fúj össze a szél. Így aztán az anyagiak eloszlása megint csak nagyon egyenetlen lesz egészen addig, amíg ez a nép is Felnőtté nem válik, és szintén kiköveteli a maga jussát.

Egy terület történelme tehát az egymást követő népek Generációinak váltakozásából áll össze. Ez a legjobban talán Indiában látszódik, ahol a kultúra alap rétegei évezredek óta változatlanok, holott jól dokumentáltan az óta népek sokasága érkezett a területére. A Gyermekek azonban sok mindent átvesznek Szüleik kultúrájából és maguk is továbbadják azt saját leendő Gyermekeiknek. Még akkor is ez történik, ha az egymást követő népeket óriási időköz választja el egymástól, ahogyan az volt pl. Európában az antik és a keresztény kultúrák között. Közeledve az Ifjú Korához, hosszú évszázadok szinte teljes írástudatlansága után megérett rá az új európai ember, szó szerint még a föld alól is előkaparta az antik kultúra fellehető maradványait, hogy az ott megszerzett tudást tovább vigye. Nyilvánvalóan egy Kamasz, vagy akár Ifjú sem képes még egy Felnőtt, vagy Idős nép tudását teljes mértékben belülről is megélve magáévá tenni, de fokozatosan egyre több minden átszivárgott belé a korai kereszténység idejében szinte teljesen megsemmisült antik kultúrából.

Friedell (1989) tökéletesen látta az egyes korszakok „hangadóit”, akik meghatározták a társadalom működését. „A középkori társadalomnak a lovag és a klerikus adta meg ábrázatát: most a polgár és a kézműves lesznek hangadók, sőt a paraszt is kezdi magát érezni.” Ez könyvünk nyelvén azt jelenti, hogy a középkorban még a Szülőnép, az Apa (a lovag) és az Anya (a klerikus) formálta alapvetően a társadalmat, az újkorba fordulva viszont már a Nagyobb Gyerekek (a polgárok és a kézművesek) is kezdenek mind jobban beleszólni a társadalom alakulásába. Pontosan emiatt lesz az újkor olyan jól elválasztható a középkortól, ezért változik meg annyira a világ. Sőt ekkor már a Kisebb Gyerek, „a paraszt is kezdi magát érezni”, azaz kezd kialakulni az öntudata, az egoja, hogy aztán idővel majd ő is egyre intenzívebben hallassa a hangját. Azaz a Szülők mindinkább háttérbe szorulnak, s előbb az Idősebb, majd a Fiatalabb Gyerekek veszik át a társadalom irányításának egy részét, s tevékenységük mindenen otthagyja bélyegét. Ezzel a népcsalád új korszakába, az újkorba lép.

A Gyermek népek nődögélése közben időnként köztük és a Szülő népük között Koruktól függő feszültségek támadnak. Ezek általában csak kisebb súrlódások: dörmögnek pl., ha nem kapnak meg valamit, kifigurázzák a hátuk mögött a Szüleiket, kritizálják őket, stb. Hevesebb összetűzésekre azonban Gyermekek és Szüleik között inkább csak krízishelyzetekben, pl. éhínség esetén kerül sor, vagy ha a Szülők tényleg a megélhetésüket, vagy akár a létüket veszélyeztetik. Az ilyenkor kialakuló mozgalmakat parasztfelkelésnek szokták nevezni.

A Gyermeknép Serdülőkorában az ellentétek vallási köntösben jelentkeznek már csak azért is, mert ekkor még a Gyermek maga is bizonytalanul áll a lábán, Félig Még Gyermek, s ezért hívő, de Félig Már Felnőtt, ezért istentagadó. A Szülők világnézetében, vallásában burkoltan őket magukat is támadja, a róluk való leváláshoz ez a korszak elkerülhetetlen. Ez a vallási reformáció és a vele járó vallásháborúk időszaka.

A Gyermek és a Szülő közötti Nagy Összecsapás azonban akkor következik be, amikor a Gyermek is a Felnőttkor küszöbére lép és a Felnőtté váláshoz, a gyermeknemzéshez anyagiakra, ahhoz pedig hatalomra lesz szüksége: ez a Forradalmak ideje. A forradalmi erőt a Szülő megpróbálhatja más irányba terelni. Áttelepíti pl. a Fiatal Felnőtteket kevésbé lakott területekre, ha pedig az így létrejött gyarmatokra nem távozik el elég Fiatal, akkor a Szülőnépek megpróbálják egymás közötti háborúkban levezetni a népességfelesleget: ilyenek voltak például a napóleoni, vagy a hitleri háborúk. Ha egyik eljárás sem elég eredményes, akkor elhúzódó polgárháborúkra, ennek folyamán változóan jobb-, illetve baloldali diktatúrákra (a Szülők, illetve a Felnőtté váló Gyermeknép diktatúrájára), a köztes időszakokban pedig főleg anarchiára lehet számítani. Ez a folyamat a hatalom részleges átadásával jár, azaz az azt „kiérdemlő” Fiatalok fokozatosan beépülnek a hatalomba. De általában a fenti megoldások valamilyen kombinációja szokott kialakulni. A 18-19. századi Franciaország pl. gyarmatosított is, forradalmat, polgárháborút és háborút is produkált, s csak mindezek együttes segítségével sikerült a 19. sz. második felére valamennyire konszolidálni az országot.

Amennyiben egy viszonylag nagyszámú nép Elegendően Érett Korába lép, teljesen leválhat a Szüleiről, megcélozhatja a teljes önállóságot, akár önálló állam létrehozását is. Ennek módja sokszor függetlenségi harc. Ily módon vált le például a Németalföld a Habsburgokról, vagy a csehek és a szlovákok az Osztrák-Magyar Monarchiáról. Amikor a Szülőnép már kezd Idős lenni, a fogadott Gyermeknép pedig még nem elég erős a hatalom teljes átvételéhez, császárság jöhet létre. Ilyenkor a Szülőnép maszkulinizálódott női birtokolják a hatalom oroszlánrészét, amihez mind saját férfijaiktól, mind fogadott Gyermekeiktől kapnak némi segítséget. Ilyen volt például Róma Augustustól a bukásáig.

Minden egyes Korban megvannak a Szülő nép elleni lázadás különböző lehetőségei. Lehet durcizni, hisztizni, testi erőszakhoz folyamodni, kicsúfolni, kritizálni, karikatúrákat készíteni róla, pletykákat terjeszteni, összefogni ellene csakúgy, mint az egyének esetében. De minden Korban megvannak a legtesthezállóbb módszerek. A durci, a hiszti, a papok, uraságok kigúnyolása pl. a Gyermekkorra jellemző leginkább, a vitairatok készítése, a hatalom nyílt, erőteljes kritizálása az Ifjakra. Mindezek segítségével egyre erősödik a Növekvő nép, fokozatosan élesítgetve a körmét, az agyát, mind több képességre és hatalomra szert téve, míg készen nem áll a hatalom nagy részének átvételére.

A fő szellemi áramlatok a Növekedés különböző időszakaihoz köthetők. Kora növekedésével és az ezzel járó szellemi, fizikai változással a nép világnézete is folyamatosan, időnként ugrásszerűen változik. Az egymást követő világnézetek, szellemi áramlatok viszonylag jó elkülöníthetősége ennek az időről-időre bekövetkező ugrásszerű fejlődésnek köszönhető. A Szülőkkel való jelentősebb összecsapások, leginkább a „végső” Nagy Összecsapás, a Forradalom pedig mindig erőteljes szellemi előkészítéssel jár. Erre a legjobb példa a francia forradalmat megelőző Felvilágosodás. De szüksége is van egy népnek mind a testi, mind a szellemi, mind a lelki értelemben vett Felnőtté válásra ahhoz, hogy valóban önálló lehessen. Ha azonban elérte egy nép a fejlettségnek a megfelelő fokát, az általában be is következik. A Szülő nép kritizálása az újonnan Felnőtté váló nép oldaláról azonban nemcsak a leválás előkészítése és a szellemi csiszolódás miatt fontos, hanem mert neki már a Szülei hajdani környezetétől eltérő körülmények közé kell beilleszkednie. Ebben az új társadalmi, gazdasági környezetben a Fiatal nép elvileg már kompetensebb, mint Szülőnépe volt. A leválási kényszer miatt a történelem egy jelentős részében az egyik legfőbb kérdés a szabadság kérdése volt, ami pedig kéz a kézben jár a vallásosság mértékével. Mindkettő mértéke a Szülőktől való távolság nagyon jó kifejezője.