Sokáig azt hittem, az otthon egy hely. 

Egy város, egy cím, egy kávésbögre, amelyet minden reggel ugyanoda teszel vissza. 

Egy szoba, ahol ismered a fényt, amely reggel beszűrődik, és a nyikorgást, amit csak a te lépteid váltanak ki.

De az évek alatt rájöttem, hogy az otthon sokkal inkább egy érzés.

Otthon lehet egy emberben, egy dallamban, egy illatban – vagy egy képeslapban, ami évek múlva érkezik meg. Otthon lehet Kínában, Magyarországon, egy repülőtéren, vagy ott, ahol épp megállsz egy pillanatra, és azt érzed: most jó itt lenni.

Én sok helyen éltem, sokszor pakoltam ki és be, de valahogy minden helyen hagytam magamból egy kis darabot – és minden úton visszahoztam valamit, amit korábban ott hagytam.

Talán ez az otthon: nem egy pont a térképen, hanem egy történet, ami bennünk folytatódik. 

A Szívdobbanásnyi múlt is ilyen történetekből született – helyekből, ahol egyszer már otthon voltam, és érzésekből, amelyek valahogy mindig hazatalálnak.