Kézzel írni egy digitális világban

Furcsa helyen állok, valahol két világ között.

Az utolsó generációhoz tartozom, aki még technika nélkül nőtt fel – és az elsők közé, akik már vele együtt tanultak élni.

Gyerekként a kertben játszottam, fára másztam, kézzel írtam leveleket. Most pedig a nap nagy részében a telefonommal írok. Nem üzeneteket, nem kommenteket – gondolatokat. 

Van, hogy útközben jut eszembe valami, és csak gyorsan bepötyögöm a jegyzetbe. Máskor hangjegyzetet készítek, vagy lementek egy mondatot, amiből később egy fejezet nő ki.

Sokan mondják, hogy folyton a telefonomat nyomogatom – pedig legtöbbször éppen írok.

Kézzel is szeretek írni, főleg, ha van egy szépen fogó tollam – ilyenkor naplót, képeslapot vagy idézetet írok. 

De be kell vallanom, az igazi írás most már legtöbbször a telefonom kijelzőjén történik. Ott születnek a mondataim, onnan vándorolnak a gépbe, aztán a könyvbe.

Néha sajnálom, hogy eltűnt a kézírás varázsa. De valahogy így is megmaradt az érzés, amit mindig kerestem: az, hogy minden leírt szóban ott dobban valami belőlem – mert a gondolat akkor él igazán, amikor leírom, akár papírra, akár képernyőre.