Nálam az írás nem időponthoz, hanem hangulathoz, fényhez és emlékekhez kötődik. 

Általában otthon írok, a nappaliban, hol a kanapén, hol az asztalnál, attól függően, hogy épp honnan jön be szebb természetes fény. 

Valamiért napfénynél jobban megy – mintha a gondolatok is könnyebben kibomlanának ilyenkor. Legtöbbször számítógépen írok, mert gyorsabban tudom követni a gondolataim ritmusát. 

De előfordul, hogy egy illat, egy utcán látott jelenet, vagy egy kolléga félmondata hirtelen elindít bennem valamit – olyankor gyorsan a telefonom jegyzeteibe írom, vagy fel is mondom, nehogy elveszítsem. 

Óvónőként dolgozom, így gyakran csak lopott perceim vannak alkotásra – ezeket igyekszem megragadni. 

Amikor eljön egy nyugalmasabb nap, leülök, és átnézem ezeket a kis jegyzeteket, emlékfoszlányokat. Így épülnek fel a fejezetek – néha egy szó köré, néha egy régi kép vagy érzés mentén. 

Van, hogy egy fejezet hosszúra nyúlik és kettéválik, máskor pedig újra kell rendeznem a sorrendet. 

És bár a nappali az otthonom belső világa, új szemmel akkor tudok igazán olvasni, ha kávézóban, metrón, vagy épp munkahelyi szünetben vagyok – olyankor kívülállóként látom azt, amit korábban írtam. 

Luna, az egyik macskám, és Nala, a kutyám minden írásomat “lektorálják” – hol az ölembe mászva, hol a billentyűzetet elfoglalva segítenek (vagy inkább akadályoznak) az alkotásban.