Nem is a távolság, hanem az idő választ el.

Magyarországon most átálltak a téli időszámításra.

Egy óra ide vagy oda – apróságnak tűnik, de nekem mindig felborítja a belső ritmusom.

Kínában ugyanis nincs óraátállítás, így a hatórás időkülönbség most hétté vált.

A testvérem Londonban él, vele pedig már nyolc.

Néha belegondolok, milyen furcsa: amikor én végzek a munkával itt Sanghajban, ők otthon épp akkor kezdik a napot.

Én ebédidőben küldök üzenetet, ők reggeli kávét kortyolnak, és mire este lefekszem, ott épp vacsoraidő van.

Néha csak várom, hogy otthon is felébredjen a világ.

Jó lenne, ha egyszerre kelnének a fények – itt Sanghajban és ott, ahol a szívem egy része maradt.

De valahogy mindig másik időben élünk.

És nem is a távolság nehéz, hanem ez az apró elcsúszás az időben.