Egy nap a méhek világában
Ma valami egészen különleges helyen jártam: egy önkéntesen működő méhtelepen, amely a kínai űrkutatás egyik mezőgazdasági kutatóterületén működik.
Igen, jól olvastad — ennek a farmnak tényleg van egy kis „űr-kapcsolata” is.
Itt olyan magokat ültetnek el, amelyek már megjárták a világűrt — a növényeket az űrutazás után vizsgálják, hogyan változtak meg a gravitáció hiányától, milyen apró mutációk jelentek meg, és hogyan reagálnak a környezetre.
A méhek pedig ezeket az „űrutazott” növényeket porozzák be — így készül az a különleges méz, amit ma kóstoltunk.
(Vettem is egy üveggel ebből az „űrmagos” mézből… de ez titok, mert valakinek karácsonyi ajándék lesz.)
Kóstoltunk többféle mézet is: olyat, amit olasz méhek készítenek, olyat, amit kínai méhek, és még Yünnan tartományból származót is.
És igen: az olasz méhek sokkal barátságosabbak, nyugodtabbak voltak, mint amit gyerekkori élményeimből megszoktam.
Otthon Magyarországon a méhészetekben általában európai sötét méh (Apis mellifera mellifera) vagy különböző helyi hibrid fajták vannak — ezek gyorsabban reagálnak, és védekezőbbek is.
Ehhez képest az olasz méhek tényleg kedvesek, békések és meglepően türelmesek voltak.
A kínai méhek kaptárához már egészen más ritmus kellett: lassabban, óvatosabban közelítettünk, mert ők gyorsabban reagálnak és jóval védekezőbbek az olasz méheknél.
Nem véletlen, hogy sok méhész nem is szívesen dolgozik velük — túl ingerlékenyek.
Volt egy kaptár is, ahol elpusztult a méhkirálynő, és egészen közelről láthattuk, hogyan fosztják ki a gyengült kolóniát a szomszédos méhek.
A természet néha kegyetlenül működik, és mégis gyönyörű a maga rendjében.
Ez az egész élmény olyan volt, mintha egyszerre lennék nagyon „itt”, Sanghaj mellett, és mégis a világűr egy apró szegletében — a növényeken át, amelyek egyszer már megjárták a csillagokat.
Ma délután úgy jöttem haza, hogy még mindig érzem a méz illatát az ujjaimon, és valahogy egy kicsit közelebb kerültem ahhoz, hogy mennyire törékeny és különleges minden apró élet a világban.
