Mostanában többen kérdezték tőlem, hogy mi inspirál egy írót arra, hogy írjon.

Ha röviden akarnék válaszolni, akkor annyit felelnék: bármi. De ennél azért árnyaltabb a kép.

Voltaképp elég egy szó, egy kép, egy hang. Sosem felejtem el, amikor tinédzserként egy szürke, esős délelőttön az engem is szállitó busz vizes visszapillantótükre adott ihletet egy lélektani történethez, mint ahogy azt sem, amikor egy baratom által kimondott, általam kevésbé használt szókapcsolat adta a címét egy művemnek.

Nagyon erős ötletforrás a zene is. Korábban sokszor Rammstein-dalok pörgettek, és ha elkészült egy novellám, odaírtam alá, hogy melyik szam inspirálta azt. Csak egy példa: Mutter, Mein Herz Brennt – Anya szeret.

Az almokról se feledkezzünk meg. Második könyvem készül, és a szikra egyértelműen egy álomnak köszönhető. Itt az ébrenléthez hasonlóan a szavak, a képek és a hangok a lényegesek, viszont tapasztalataim szerint az álmoknál van egy szabály: sose várd az álombeli segítséget, mindig magától jön!

Beszéltem olyan íróval, akit illatok is írásra ösztönöznek. Ezt teljes mértékben el tudom képzelni, bár nekem eddig ilyen élményben még nem volt részem. Ha figyelembe veszem a stílusom, engem inkább egy dohos pince, és az eső áztatta avar hozna lázba, mint mondjuk egy színes, százféle virágtól pompázó rét. 

Hogy miért írtam mindezt le? Azért, mert kérdeztétek. Továbbá azért, hogy ha valaki hasonlókat fedez fel önmagával kapcsolatban, akkor hallgasson a jeleire. Én egy ideig nem foglalkoztam velük, mert azt gondoltam, ez mindenkinél így van. Nincs így.

Szóval, kedves kezdő, esetleg bátortalan írótársaim, hallgassatok a belső hangotokra, és vegyétek figyelembe, ha látszólag indokolatlanul megfog benneteket egy adott pillanat. Ki tudja: lehet, hogy egy-egy ilyen momentumból végül bestseller lesz…