A Szívdobbanásnyi múlt borítóján minden apró részletnek története van.

A kis hímzőolló például nem dísz – emlék.

Nagymamám híres volt a kézimunkáiról: párnák, terítők, finoman hímzett szegélyek, amikből mindig áradt valami otthonos derű. Ahogy teltek az évek, a tű és cérna mellé bekerültek a horgolótűk is. Télen egész doboznyi apró csillagot, angyalkát és harangot készített – sokszor pezsgősdugókra, szalagokra, apró gömbökre erősítve. Minden karácsonyfája egy kis csoda volt: csillogás helyett melegség, aranyfény helyett szeretet. 

Ezek az apróságok nekem nem csupán díszek. Ha ránézek a borítóra, látom bennük a kezét, a mozdulatait, az otthon illatát. Minden, ami ezen a könyvön megjelenik – a virág, a levél, a hímzőolló, az angyalka – a gyerekkorom egyik alapköve. És talán az is, amit tőle örököltem: az alkotás szeretete. A vágy, hogy valamit kézzel, szívből készítsek.

Mert van, amit nem lehet leírni, csak továbbadni – egy szívdobbanásnyi múlt formájában.