AZ OKTATÁSI SZEKTOR ALKALMAZKODÁSA A DIGITÁLIS TRANSZFORMÁCIÓ KIHÍVÁSAIHOZ

„A holnap analfabétája nem az az ember, aki nem tud olvasni, hanem az, aki nem tanult meg tanulni” – rögzíti Herbert Gerjuoy gondolatait Alvin Toffler (1984, o. 414 saját fordítás). A hároméves (2020–2023) kutatási projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs alapból biztosított támogatással, az OTKA-PD (134206) pályázati program finanszírozásában valósult meg. A kutatási terv 2019 decemberében készült, 2020 márciusában pedig a COVID-19 járvány következtében a magyar oktatási rendszer veszélyhelyzeti távolléti oktatásra állt át, az intézmények, a fizikai tanulási terek bezárták kapuikat. Ebben a sokkszerű helyzetben, 2020 novemberében indult a kutatási projekt. Hasonló felforgató hatásként érte az oktatást 2022 végén a mesterséges intelligencia megoldások robbanásszerű fejlődése. Mindezek alapján a tanulmány nem csak tartalmában foglalkozik a rugalmas alkalmazkodással, hanem aktív példája is annak.Vajon digitális pedagógiai innovációnak számít-e, ha a pedagógus az írásvetítő fóliái helyett PowerPoint prezentációban készíti el a diákat? Változik-e érdemben a pedagógiai gyakorlat, ha a pedagógus a hagyományos fekete tábla helyett interaktív táblán ír? Kötetünkben arra keressük a választ, hogy a magyar oktatási rendszer szereplői (köznevelés, pedagógusképzés) hogyan alkalmazkodnak a digitális transzformáció kihívásaihoz egyéni és szervezeti szinten, hogyan változik a gyakorlatuk, vagyis képesek-e „elfelejteni” a korábbi gyakorlatot és újratanulni a digitális eszközök nyújtotta pedagógiai lehetőségeket.