Hit, remény és vérontás

A Hit, remény és vérontás nem hagyományos interjúkötet.
Mert Nick Cave nem szeret interjút adni.
Ennek ellenére beleegyezett, hogy jó barátjával, Seán O'Hagannel hosszú, "csapongó" beszélgetéseket folytasson. S bár végül is benne van a könyvben egy bámulatos karrier története is, de még inkább Nick Cave művészetének minden ihlető eleme az őrült kezdetektől a spiritulitásba forduló újabb alkotásokig.
A művész gyakran küszködve keresi a megfelelő szavakat, hogy hitének, kételyeinek, szabadságának, veszteségeinek, gyászának, szerelmének legmélyebb forrásait megfogalmazza. S mint ahogy a dalaiban, ezekben a hosszú beszélgetésekben is megtalálja a szavakat (s gyakran képeket), amelyek ha tökéletesen nem fejezhetik is ki a fia elvesztése után a művészetében egészen új, egyszerre tragikus és felemelő alkotásokat létrehozó ember minden vívódását, de így is - vagy éppen ezért - a remény és az inspiráció forrását jelenthetik az olvasók számára is.

„Lehet, hogy levedlünk néhány bőrt, de alapvetően ugyanaz a rohadt kígyó vagyunk.
De most már biztosan egészen más a szemléleted?
Nos, a fiatal Nick Cave megvethette a világot, mert nem tudta, mi következik majd. Most már látom, hogy a világ ilyenfajta lenézése vagy megvetése valamiféle luxus volt, vagy kényelemből, sőt hiúságból fakadt. Neki még nem volt róla fogalma, hogy az élet értékes és törékeny. Nem tudta, milyen nehéz - de milyen fontos is - szeretni a világot, és kegyelemmel viseltetni iránta. És mint mondtam, nem tudta, mi jön szembe majd az úton.”