Benedictum

Ezernek érzem a huszonöt évet, amit a kémhálózatuknál lehúztam. Születésemtől fogva kisajátítottak maguknak, sosem hagytak nekem igazi választást. Már doppingol a harag, a képzés módszeresen ölte ki belőlem a jót az elhitetett szent cél érdekében. A célért, ami miatt az emberek elől évszázadokon át rejtegettük az ősi társadalomtól koppintott technológiánkat, és amiért olyan dolgokat vittünk véghez, amire nincs bocsánat. Nincs mentség arra sem, amit a megmentőm hófehér szárnyaival tettünk, ő mégis kitart mellettem.
Megszöktünk. Naivan azt gondoltam, hogy most kezembe veszem a sorsom, magam mögött hagyom a szégyenteljes múltam, és megcsonkított társammal végre örökre kiszabadulok a törvényeken felülinek vélt világszervezet húsdarálójának börtönéből.
Tévedtem. A trópusi édenkert tengerpartja csupán egy állomása az élethosszig tartó őrületnek. Az őrületnek, ami most a sarkvidékibe forduló klímából, a dimenzióinkon túli szövetségesem elmémben felhangzó suttogásából, a felettünk világok közt dúló légicsatából, és az égboltot perzselve felénk zuhanó ismeretlen monstrum dübörgéséből áll össze. Az elmét bomlasztó téboly elemei ezek, amik most mind ugyanarra szólítanak, rohanj!

Az Apocalyptum-sorozat második kötete egy fiatal, de sok borzalmat megélt lányról szól, aki a Föld biztonságának megőrzésére törekvő titkos együttműködés Intézőjeként korábban kegyetlen parancsokra gépies hidegvérrel hajtotta végre küldetéseit. Az egymást követő bevetések egyre különösebb eseményei során ráébred, hogy a Hivatal ügynökeként nem csak mágikus ereklyék felkutatásáról és biztonságba helyezéséről szól az élete, hanem talán ő maga is része a természetfelettinek.