A család

Egy régóta tervezett, rímekből építkező családtörténet Müller Péter Sziámi könyvhétre megjelenő új kötete: A család.

Az alkotó, aki évtizedek óta jelen van a kulturális élet számos területén és szövegeivel, dalaival, zenéjével szólítja meg a közönséget, ezúttal legszűkebb környezetét, családja történetét mutatja be képről képre, generációkat idézve meg üktől az unokáig.

Ahogy Egressy Zoltán az előszóban megfogalmazza:

„Sziámi mint egy könnyed kézzel festő festő, portrékból készít tablót, kivételes érzékkel fedezi fel mindenkiben az egyedit. Sorjáznak a tarka alakok, szó esik például rokonról, aki a pápa orvosa lett, az első magyarországi sportkocsi vagy éppen a Boszporusz partján feltűnt első modern, nyugati szalon tulajdonosáról, általában is sok a leg, az elsőség, az útkeresés és úttörés, mindeközben a krónikásíró stílusjegyei között sok az irónia, sőt a szeretni való önirónia is.” 

A legjobb játék  kötet után ezúttal a családtörténet válik zenévé, melyeket átszőnek Müller Péter Sziámi dalainak ismert sorai is. A főszereplő azonban az emlékezés által megelevenedő felmenők és utódok.

„Nem firtatom az inkarnációkat,

az előzőt s az előzőeket,

de faggatnám a megfakult emlékek

emlékéről a halott ősöket.

Meg azokat, akik még velem vannak,

egyre kevésbé emlékezve itt

mind zűrösebben, gyatrán felidézve

hologramjaik töredékeit.

Pedig mindig is elszántan kerestem,

kikből adódtam össze, miért ilyen

mindaz, mi bennem jó vagy silány éppen:

az úgynevezett saját jellemem.

Az önismeret ösvényét ha járom

visszaindulva önmagam felől

jegyeket, bérleteket kérek számon 

elődökön, mint időellenőr.”

Az emlékek gyűjtése és felidézése keserédes, elgondolkodtató, de nem hiányzik a mosolyra késztető humor sem A család kötetből. Egressy Zoltán szavaival:

„Mindig öröm felfedezni Müller jellegzetes, sajátos nyelvi humorát, leleményeit, ki másnak jutna eszébe például a “Walt Disney-randizni” rímpár, vagy az olyan lazán csevegő tónusban megfogalmazott mondatok, mint például ez: “bizton lehetett rá számítani, / állandóság és templom volt a nagyi.” Akiről, mármint a nagymamáról egyébként különös szeretettel beszél: “Hozzá fordulok, és ő válaszol, bárkit hívok fel, mindig nála szól.”