Vér és Hamu krónikái 1. rész

Ismeretlen kezek gyújtottak tüzet.

Nem egy ellenséges hadsereg, nem is nyílt zendülés vetett véget a királyok korának – hanem suttogások, rejtett pecsétek és éjszakai látogatók. A palota porig égett, a trónterem csarnokából hamu maradt, és a vér, amely ott csordult, egy egész kor végét jelentette.

A központi hatalom összeomlott. A birodalom egykor egységes volt – most darabokra tört. Tartományurak vették kezükbe az irányítást, mind saját törvényeik szerint uralkodtak, mind más zászló, más érdek mentén. A hűség szava kiveszett a szótárból, helyette jött a haszon, a bosszú, a hatalomvágy.

Tizenkét külön pénznem került forgalomba, tizenkétféle adórendszer és törvénykönyv. Az utazókat minden városban más vám sújtotta, a kereskedők vérrel fizettek az ismeretlen pecsétekért. A tanácsok megszűntek, az égi törvényeket elnémították. A nép elfeledte, ki volt király, és ki lehetett volna.

A káosz nem egyszerre jött – hanem lassan, alattomosan. Mint a mérgezett víz: mire megízlelték, már nem volt visszaút.

És mégis… valahol a romok alatt egy gyermek túlélte a vért és tüzet. Egy névtelen, száműzött örökös. Testvérei árnyékában, múlt nélkül, de mégsem üresen.

Mert a vér emlékezik. És a hamu alatt valami új születik.