Utazás Itáliában

1786 szeptemberében, a francia forradalom előestéjén indult útnak Goethe a régen vágyott Itália felé, Dante hazájába, ahol végül két éven át bolyong.  Feljegyzéseit saját kezűleg rendezte egységes egésszé 1813-ban. Az első két részt az utazással egykorú napló- és levélnyersanyagából Goethe többé-kevésbé folyamatos művé alakította, beleillesztett számos levelet és levélrészletet, a harmadik részt viszont inkább meghagyta eredeti formájában. Az összefoglaló „tudósítások”, naplójegyzetszerű részletek közé illesztette a római karneválról szóló „néprajzi tanulmányt”, ezáltal – és a szerkesztésnek a szándékos hevenyészettsége okán – megadva a műnek a sajátosan közvetlen, feszélyezettségtől mentes, helyenként szinte vallomásszerű, még legelvontabb művészetelméleti elmélkedéseiben is bizalmas, mondhatni „parlando” jellegét. A kötetből az emberélet teljes gazdagsága bontakozik ki, az ott szerzett belátások és felismerések kortalanná emelik a művet, üzenetei és meglátásai egy egész korszakra kiterjesztették hatásukat, mi több, mintául szolgáltak az utókornak. Ez nem kevés történelmi távlatot és hatóerőt ad a kivételes munkának. Az útirajzban nemcsak Goethe élete lüktet: benne a közelebbi, római és távolabbi, weimari környezete is megelevenedik. Goethe nemcsak elmond, nemcsak leír, nemcsak beszámol széles tudással és éles szemmel, hanem élete teljessége is benne él a műben. Fordította Rónay György.