Szavak vezetnek

Hatalmas ég volt ma kifeszítve, a Nap kilátszott az elvékonyodott felhők mögül. A szél szelíd apácaként érintette a pacsirta-repülést. Láttam a homokban a madarak nyomát, olyan volt, mint egy szép hímzés. Elszálltak a pillanataim, hasonlóan ahhoz, mint valamikor a nyár lepkéi. Bizonytalanság-szorongásban bomlanak a színes emlékek, régen az erdőt is elsimítottam a kezemmel. Most meg kellett erőltetnem a szemem, hogy lássam a fehér, a sárga, a vörös, és a kék szárnyakat. Csak magamnak tudok látni. Néhány lépésnyi élet-utánzás még. Arra szálltak a pillanataim a lepkékkel, arra, mindenfelé.