Létezés a végtelenben

Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok.
Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat, ahogyan az éj ringatja.
Hallom a szellőt, miközben történetét dúdolja.
Itthon vagyok, újra itthon, s talán soha nem is voltam máshol. Lehet, mindig léteztem én, az örökkévalóság mezején, Nem vér szült, ami mindenen megtapad,
fény vagyok, ami mindenen áthalad. Észrevétlenül suhanok át az éjszakán,
Minden nesz les rám.
Itt, itthon vagyok, ez a nyugalom elfed,
s ezzel egy vagyok.
Minden én vagyok, ez a nyugalom,
Mindent értek, mert egy vagyok azzal, ahol létezem.