Hauser Tamás

Egészen fiatalon születtem még 1979 nyarán. Aztán egyszer régen, mikor még a vajas kenyér, a megkent felére esett és a térdig érő hó is elolvadt, írtam egy verset magyarórán. Úgy emlékszem általános iskola negyedik osztályát tapostam. Vagy ő engem, de ez már nincs meg emlékeimben tisztán. A lényeg, hogy akkor valami elkezdett kibontakozni bennem, amit hagytam elveszni egészen harminc éves koromig. Néhány verset leszámítva. Majd egyszer csak, mintha csapot nyitottak volna bennem, egyfolytában írtam. Később dolgoztam írótársakkal egy közös regényen, amit heten írtunk felváltva. Illetve jelentek meg novelláim antológiákban. Végül megszületett első kisregényem Végtelen történet – Életeken át címmel. Amit, - bár nem könyvnek készült és kezdetben jónak mutatkozott -, mégis hatalmas bukásként éltem meg. Megszégyenülve hagytam abba az írást, az ezt követő nyolc évre. A korábbi lelkesedéssel együtt minden meghalt bennem. Ha nem így történik, sosem haladom meg magam.