A Jégcsaptündér könnyei

Valamikor réges-régen, a világnak kezdetén szárnyra kelt egy legenda a Jégcsaptündér létezéséről, akinek a könnyei sok szenvedő embert meggyógyítottak, amíg hittek benne és közel álltak hozzá. {MORE}Az emberek egyre inkább eltávolodtak a legendának tartott történettől és már nem vélték igaznak az ősi mesemondók által egy titkos kódexbe összegyűjtött történeteket. Igaz, a kódex a születése pillanatában azonnal önálló életre kelt és a maga útját járta. Kizárólag ott és akkor jelent meg, ahol, és akinek a legnagyobb szüksége volt a segítségére. Sokan még ma is fejcsóválva pödörik meg a bajszukat és azt mondogatják: „Majd hiszem, ha a saját szememmel látom.” Ám ez a fantasztikus ország mindenki számára csak akkor létezik, csak akkor látható, ha hisz benne… Igaz, avatatlan szemek nem is pillanthatják meg, ma már kizárólag az arra érdemes gyermekek láthatják. Ők is csupán az álmaikban, s mire felébrednek, egyáltalán nem emlékeznek rá. Így van ez rendjén, Jégország őrzői vigyáznak, nehogy illetéktelen személy bukkanjon rá ama tündöklően misztikus világra, ahol örök időktől örökké minden csupa szépség, öröm, tánc, zene és végtelen szeretet. Némelyik szülő esténként még ma is elmeséli gyermekének és együtt merülnek el az álmok világában. Történt egyszer, hogy egy kislány, akit Tündikének neveztek a szülei, elveszítette az édesanyját és ettől annyira rosszul érezte magát, hogy olyan dolgokat tett, amit egyébként meg sem próbált volna. Az édesapja sem tudta megvigasztalni, hiszen ő is naponta siránkozott a nagy-nagy veszteségen. A kislány tanító nénije javasolta a könyvtárat és az olvasást. Tündike kalandjai ekkor kezdődnek, mert elindul, hogy megkeresse a Jégcsaptündért, akinek a könnyei talán rajta is segítenek. Hosszú-hosszú útja során olyasmire is rálel, amire nem is számított…