Lélekcseppek

Egy kis történet arról, hogy hogyan jutottam el idáig, hogy a versekkel komolyabban foglalkozzam.

Az első verset 2010-ben, Dabronyban írtam, miután egy falunapra elmentem. Ekkor még nem gondoltam, hogy még többet fogok írni. 2018-ban egy óriási pofont kaptam az èlettől. Mivel mindig magam voltam és a társaságot se kerestem, így úgy döntöttem, hogy leirom, hogy mi bánt. Csak a magány és a fájdalom volt bennem, Ekkor már egyre sűrűbben kezdtem el írni, csak én rimbe faragtam a törtènèseket, néhány könny mellett íródott. 2020 májusában az út jobb irányba vezetett, innentől kezdve, ismét folyamatosan elkezdtem írni, soha nem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz a verseimnek, ès hogy többet szeretnètek olvasni! A versek témakörét hangulattól függetlenül döntöm el, vegyes tèmában írom őket, ès hobbi szinten teszem, amikor van időm. Kicsit meglepődtem, mikor sokan kértétek, hogy ne hagyjam abba. A versekkel kapcsolatban jöttek kérdések, amikre adtam is választ, azóta rendszeresen írom a verseket. A legnagyobb meglepetès az volt, mikor megkèrdeztètek, HOGY MIÉRT NEM ADATOM KI ŐKET?! Őszintén szólva eleinte nem gondoltam rá, hogy ki kène adatni, és arra se, hogy egyáltalán ekkora nézettsége lesz. A versekkel semmi hátsó szándékom nincsen, nem sértek vele senkit, és bízom benne, hogy a továbbiakban is mosolyt csal az arcotokra. Az, hogy egyre több vers születik, azt nektek köszönhetem, hiszen néhány vers után, már az újabbakat vártátok és csak biztattatok, hogy még több legyen, hát megfogadtam. Van, hogy egy átélt esemény után írok egy verset és van, amikor csak elképzelés után. Ezekkel a versekkel csak a népet szórakoztatom. A versek írása zene hallgatása mellett történik, számomra ez nem zavaró tényező,

A fülemben a zene, a fejemben a vers szövege, amit az adott pillanatban találok ki. Hát ennyi tarról, hogy jutottam el idáig, hogy vers irással foglalkozzak.