Beszélhetünk-e olyan konkrét, kézzelfogható hozadékról, amit kifejezetten a szépirodalmi művek olvasása nyújt a jogi gondolkodás számára? Amennyiben igen, miben azonosítható ez a többlet? Pusztán opcionális, egyfajta úri hóbort ez a hozadék, csupán változatosságot jelent a Kafka szavaival már ezrek által megcsócsált fűrészpor rágcsálása közben? Vagy jog és irodalom szükségszerű kapcsolatáról kell-e beszélnünk, vagyis olyan kölcsönhatásukról, ami akkor is fennáll, ha nem veszünk róla tudomást?A költői igazságszolgáltatás kérdése az esztétikai és a morális utóbbin keresztül pedig a jogi szférák sajátos metszéspontját képezi. A szerző a poetic justice klasszikus-didaktikus doktrínáját kognitív poétikai és recepcióesztétikai alapokon, olvasói morális döntéshozatali folyamatként értelmezi újra. Elméleti modelljének működését a Kohlhaas Mihály magyar és német nyelvű parafrázisainak tükrében vizsgálja, így a Kohlhaas-téma továbbélésének ívét is megrajzolja.Ajánljuk a könyvet: jogászoknak, akik érdeklődnek a formalista jogi gondolkodás lehetséges korrektívumai iránt, de azoknak a jogászoknak is, provokációképpen, akik a jog és irodalmi megközelítés létjogosultságát kétségbe vonják. Ajánljuk továbbá mindenkinek, aki szeretné tisztábban látni a happy end formuláját megkérdőjelező szépirodalmi művek morális hozadékait. A mű az interdiszciplináris kutatásoknak ahhoz a ritka, optimális csoportjához tartozik, amelynek hozadékai jelentősek mindkét diszciplína, azaz mind a jogtudomány, mind az irodalomtudomány számára. (Hajdu Péter, az MTA doktora, irodalomtudomány)