Vénusz

Egy évszázadokkal ezelőtti legenda itt rekedt emlékképei villannak fel az emberöltők alatt. Ezek a furcsaságok időről időre fizikailag is megjelennek, összezavarva az amúgy is hiszékeny emberek csendes életét.
A pszichológus baráttal való „kalandozás” közben derül ki, hogy Vénusz, a középkorban élt szépség a „tettes”, aki váratlanul megjelenik Endrének, és Ambrózának is. Az ő felmenőik hagyták azokat az érthetetlen legendákat örökül, amiknek a híre belengte már a fél világot.
A testvérek előbb csak álomképnek hiszik az erotikának ezt a fergeteges kiteljesedését, de a szépség egyre mélyebbre rántja őket a szeretkezés ősösztönktől gerjesztett csodájába.
Lassan megértik a mindenhatónak tűnő kinyilatkozást: „Az élet szerelmes önmagába.” Minden, minden megváltozik körülöttük. A történetbe véletlenül belekeveredett esetlen bűnözők csak csetlenek-botlanak. A főnöknek van is velük baja elég: „– Oké, nyugi gyerekek! Csabikám, üljetek bele a langyos vízbe, vagy feküdjetek a fa alá és kártyázzatok, vagy olvasgassatok, vagy játsszatok magatokkal, a franc törődik vele, csak ne mutatkozzatok senkinek… Pszichiáter kell nektek gyerekeim… pszichiáter.”