Titanic 2212

„Driscol ebben a pillanatban kételkedni kezdett a tervük sikerében. Azt tudta Bryce-ról, hogy félőrült, de most már arra gondolt, biztos, hogy teljesen elment az esze a pasinak. – Kishitű vagy, barátocskám! – veregette meg a vállát atyáskodva Bryce. – Ez a hajó a legtökéletesebb gép, ami csak épült a történelemben. Első osztályú felszereléssel és a világ legjobb szakembereivel. Biztos, hogy megoldják a problémát és nem engedik darabjaira esni ezt a csodajárgányt. Nagyon kínos lenne ez nekik… Amúgy meg köti őket a minden hatalom felett álló esküjük, nem emlékszel? Ha kell, az életük árán is megvédik az utasaikat. Ha én bízok bennük, te miért nem, Driscol? – És mi van az utasokkal? Más egy-két embert kinyírni, mint közel hatvanhatezret egyszerre… – hüledezett Golsdtein. – Miért lenne más? Nem tök mindegy, hogy egyet, vagy tízezreket teszel el láb alól? Engem baromira nem zavar, hogy hányan pusztulnak itt. Inkább ők, mint én. A lényeg, hogy én megússzam. De ha téged ennyire megvisel ez lelkileg, akkor én nem tartóztatlak, húzhatsz vissza a Marsra! Különben is, most jól jönnek az utasok, legalább elterelik a figyelmet rólunk, és a zűrzavarban mi meg közben nyugiba lepattanunk.”