A Tükör

Ha tükörbe nézünk, szembesülünk a valósággal, ami nem mindenki számára elfogadható. Sőt T.S. Eliot szerint „Az emberiség nem képes túl sok igazságot elviselni”. De ha a tükör reflexiójának alapvető igazsága számunkra elviselhetetlen, akkor vajon visszariadunk a világ egyéb undorítóbb igazságaitól is? Ha a tükör hullámzó üvegén túl a hiú meglátja csúf önmagát vajon beismeri e tévedését vagy haragjában magát a tükröt töri össze? Peresze, felfoghatjuk a dolgokat úgy is ahogyan Jules de Gaultier teszi, mely szerint „A képzelet az egyetlen fegyverünk a valóság elleni háborúban”. A képzelet valóban álomvilágba ringat és megszépítő ereje főleg a távoli emlékekre hat igazán erősen. De valóban érdemes elefántcsonttoronyba menekülnünk a valóság elől, esetleg helyesebb lenne azt teljes egészében megélnünk? A könyvben található szonett párok párbeszédén keresztül ez a vita bontakozik ki, melynek tárgya az ember maga. Az emberi test segítségével tett metaforikus utazás során a „képzelet” és a „valóság” konfrontálódik és próbál megoldást keresni, amely nem lehet más, mint a remény maga. Friedrich Schiller szavaival élve „A föld tavaszra, télre válik/Az ember remél mindhalálig”.