Ikrek Szibériában

Ez az irat Kerekess József nagybátyám gyűjtéséből maradt rám. Már gyerekkorban is sokszor olvastuk, még az is megtörtént, hogy kiloptam a kopott bőröndből a sárga lapokat, és a kamasz pajtásokkal olvastuk a gépelt sorokat a pincében kiépített rejtekhelyünkön.

Az 1960-as éveket írjuk. Az tetszett benne, hogy utaznak a szereplők, nem az, hogy háborúznak. Akkor a bezártság volt az alapélmény, egyszerűen nem lehetett legyűrni azt a kínt. Külön érdekes, hogy az orosz emberekről, katonákról nem szörnyűségeket ír, hanem az emberi segítség legszebb példáit hozza. Ez akkor szintén furcsa volt, és hihetetlen. Más volt addigra már a tapasztalat a háborúról, megszállásról, az ideiglenesen itt tartózkodókról. A szövegen nem változtattam semmit, a helyesírást is megtartottuk. Személyesen nem ismertem az emlékirat szerzőjét, a rokonsági fokunk is homályos. A címlapon Hangya-igazgatóként adja meg titulusát. Igaz, nagyszerű ember lehetett, az egész memoárt áthatja a hit, a meggyőződés, a tenni kész hazaszeretet. Kerekes Pál