Amikor egy történet kilép a könyv lapjai közül, és a színpadon is megszólal, az különleges pillanat az alkotó és az olvasók számára egyaránt. Most egyik szerzőnkkel beszélgettünk arról, milyen érzés volt megélni, hogy a könyvéből színdarab született, és hogyan válik egy írott történet élő, lélegző színházi élménnyé.
PUBLIO: Honnan jött a történet, a színdarab ötlete? 
SZABÓ RITA: Néhány évvel ezelőtt Anyukám (aki jól tudja, milyen szenvedélyesen érdeklődöm a szépirodalom, a fizika és a filozófia iránt) felhívott, hogy hallottam-e valaha a "Platóni szabályos testekről". Nagyon izgalmasnak tűnt a téma, ezért azonnal rákerestem, és igyekeztem minden nézőpontból minél több információt gyűjteni a témában. Sok-sok jegyzetet készítettem, táblázatokat rajzoltam, összefüggések után kutattam, ami elvezetett Platóntól Arisztotelészen és Szent Ágostonon keresztül egészen Carlo Rovelli-ig. Az 5 szabályos test végül 5 rövid történetet ihletett (amelyeknek amúgy nincs matematikai vonatkozása, pusztán a testeknek tulajdonított jellemzőket jelenítik meg).
PUBLIO: Mi volt az első reakciója, amikor felmerült a színpadi adaptáció lehetősége? 
SZABÓ RITA: A VihARTársulatot 7 évvel ezelőtt alapítottam egy kedves barátommal azért, hogy az ö rendezésében színpadra vihessük az írásaimat. Ő sajnos néhány éve elhunyt az előző színdarabunk premier előadása előtt, így én léptem a helyére. A megkeresés tehát fordítva működik, én hívom fel a társulat tagjai és küldöm nekik a szövegkönyvet, amikor elkészül. Hogy milyen érzés, amikor egy-egy új drámára lelkesen hatalmas igennel felelnek? Leírhatatlanul csodálatos, lelkesítő és motiváló, hiszen ezek az egybehangzó igenek mindig egy új, közös alkotási folyamat kezdetét jelentik. 2013-ban jelent meg az első könyvem, ami valóban egy regény volt, később dolgoztam át szövegkönyvvé. Azóta viszont direkt színdarabokat írok, a Tökéletes testek című könyv is valójában egy drámakötet, ami három darabot tartalmaz.
PUBLIO: Milyen módon vett részt a színdarab megszületésének folyamatában? Konzultáltak Önnel az átdolgozás során, vagy inkább a kész változattal szembesült először?
SZABÓ RITA: Nincs olyan, hogy "kész változat" :)) Illetve, nagyon nehéz hagyni, hogy legyen, hiszen egy szöveg él, lélegzik, és ha az ember együtt lélegzik vele, akkor minden alkalommal, amikor kézbe veszi, talál rajta valami kis csiszolni- és kalapálni valót. Komoly kihívás kilépni belőle és elengedni, hogy az olvasóban, nézőben éljen tovább. De hogy a kérdésre is válaszoljak: elsősorban rendezőként vettem részt benne, a bemutató időpontjához közeledve pedig közönségszervezővé és marketingessé avanzsáltam.
PUBLIO: Mennyiben tér el a színpadi változat az eredeti regénytől? Volt olyan változtatás, amely különösen közel állt Önhöz, vagy amely új megvilágításba helyezte a történetet?
SZABÓ RITA: Itt-ott kiegészítettük egy-egy mondattal az eredeti, könyvben megjelent szöveget, ha a színpadi megvalósítás ezt kívánta, de összességében ezek csak minimális különbségek. Annak ellenére, hogy az első pillanattól szövegkönyvnek szántam, azért lett benne néhány hosszú, összetett, nyakatekert mondat, ami kihívás elé állította a színészeket, de le a kalappal előttük!
PUBLIO: Milyen élmény volt először színpadon látni a saját művét? Íróként inkább megható, izgalmas vagy szokatlan tapasztalat volt?
SZABÓ RITA: Frenetikus, felemelő, katartikus és varázslatos. Képzeld el, hogy szó szerint életre kel és megelevenedik egy kétdimenziós word doksi. Ott áll, mozog és történik előtted. Beléphetsz, kiléphetsz, beleszólhatsz, alakíthatod, csodálhatod. Az előadás alatt pedig hallod a nézők reakcióit (erre íróként nincs lehetőséged), hallod a morajlást, a nevetést, a kacajokat, és akkor valami semmihez sem fogható érzés kerít hatalmába.
PUBLIO: Hogyan hatott Önre, amikor a szereplők az Ön szavait mondták el élőben? Volt olyan jelenet vagy mondat, amely különösen erősen hatott?
SZABÓ RITA: Az első olvasópróbák (amikor megszólal a szöveg) hatása mindig nagyon intenzív, gyakran a szemem is könnybe lábad amellett, hogy ilyenkor találkozom először az enyémtől különböző értelmezésekkel. Hiszen, amikor írom, hallom a fejemben a szereplők szövegét, ezzel szemben időnként a színészek máshogy értelmezik, másként hangsúlyozzák, és akkor elindul egy közös munka, egy közös utazás, hogy összedolgozzuk az elképzeléseinket. Hiszem, hogy az író értelmezése csak egy a sok közül, csak egy lehetőség; az olvasóké, a nézőké, esetünkben a színészeké pont ugyanennyire releváns, és ezekből az egyéni értelmezésekből áll össze egy mű valódi tartalma és üzenete.
PUBLIO: A színészi alakítások közül volt-e olyan, amely kiemelkedően közel került az elképzeléseihez? Miért éppen az?
SZABÓ RITA: Mindenki fantasztikus volt a darabban, örökké hálás leszek nekik.
PUBLIO: Ön szerint mit ad hozzá a színház ehhez a történethez, amit a regény formája másképp közvetít – és fordítva?
SZABÓ RITA: Igyekeztünk, hogy minden jelenet maximálisan kiteljesedjen a színpadon, és a legapróbb momentum és mozzanat is az adott narratíva megjelenését szolgálja, az adott hangulatot erősítse és építse, hogy a nézők komplex élményt kapjanak. A könyv-élmény abban különbözik a színháztól, hogy az ember fantáziája szabadon szárnyalhat, a színház ennél sokkal kötöttebb.
PUBLIO: Volt olyan jelenet vagy karakter, amely a színpadon új értelmet kapott?
SZABÓ RITA: Az Örökös című jelenetben játszó színésznőnk sajnos a próbafolyamat közben kiesett, ekkor úgy döntöttünk, hogy teszünk egy csavart a sztoriba, és ha már kettő helyett csak egy színész játssza, akkor viszünk bele egy kis skizofréniát.
PUBLIO: Milyen visszajelzéseket kapott a közönségtől a bemutató után? Volt olyan reakció, amely különösen emlékezetes maradt?
SZABÓ RITA: Az előző három darabunk bemutatója után mindig azt tapasztaltuk, hogy a nézők szeretnének ott maradni beszélgetni, ezért most úgy döntöttünk, hogy tudatosan készülünk erre, és szervezünk egy kis közönségtalálkozót; megteremtjük a lehetőséget egy kötetlen beszélgetésre. Fantasztikus volt látni, hogy nem akar kiürülni az előtér, sokan maradtak, volt, aki kérdezett, volt aki a személyes kapcsolódási pontjait osztotta meg velünk.
PUBLIO: Megváltoztatta-e Önt íróként ez az adaptációs élmény? Hatással volt arra, ahogyan a saját szövegeire vagy az alkotás folyamatára tekint?
SZABÓ RITA: Az írás magányos folyamat és egyszemélyes élmény, ha az ember nem találkozik személyesen az olvasóival. Leírsz valamit, próbálod a legjobbat kihozni magadból, igyekszel megtalálni a legideálisabb formát a tartalomhoz. Aztán elengeded a szöveget, mint egy héliumos lufit a tornádóban. Viszi a szél, hadd menjen! Olvasni szintén magányos tevékenység. A kezedbe veszel egy szöveget és magadra maradsz az értelmezéssel. A színház ebből a szempontból is más, pláne egy közönségtalálkozóval egybekötött előadás, ami lehetőséget ad a párbeszédre és a közös értelmezésre író, színész és olvasó között.
PUBLIO: Egy mondatban hogyan fogalmazná meg, mit jelent Önnek, hogy a regénye színdarabként is megszólalt?
SZABÓ RITA: Varázslatos, elsősorban az a hit és bizalom, amit a társulatunk tagjaitól kapok. Hihetetlen, ahogyan ezek a csodás emberek beleteszik magukat, az idejüket, a tehetségüket, az ötleteiket és azt a rengeteg munkát, ami ahhoz kell, hogy egy írott szövegből komplex előadás legyen. A nézők figyelméért és érdeklődéséért is nagyon hálás vagyok, gondold csak el: otthon ül szombat este a melegben, és úgy dönt, hogy most átöltöltözteti a testét; ingre és vasalt nadrágra cseréli a kényelmes mackót, felveszi a cipőjét és elindul a színházba azért, hogy minket lásson, velünk legyen és velünk gondolkodjon. Számomra ez mérhetetlenül megtisztelő.
PUBLIO: Mit üzenne azoknak, akik a színdarabon keresztül találkoznak először ezzel a történettel?
SZABÓ RITA: Kapcsolják ki a telefonjukat ;))

A könyv természetesen megvásárolható webáruházunkban: Szabó Rita: Tökéletes testek