Az év végi ünnepek alkalmával sok otthonban előkerül valamilyen könyv. Olyan helyeken is, ahol az év többi részében egyébként nem, vagy csak ritkán.

Ennek több oka is lehet. Sokan kapnak könyvet karácsonyra: vagy azért, mert tudvalévő, hogy rendszeresen olvasnak, vagy azért, mert az ajándékozó emlékszik rá, hogy az illető valamikor szeretett olvasni, csak mostanában nincs rá ideje. S olyanok is vannak, akik – ezekben az általában csendes napokban – végre megnyugszanak, és a hasznos időtöltés reményében a kezükbe vesznek egy rég nem látott kötetet.

Sajnos azonban, ahogy januárban ismét beindul az élet, a könyvek legtöbbször visszakerülnek az éjjeliszekrényre, a polcra, vagy legrosszabb esetben a sarokba. Egy jelentős réteg a napi hajtás mellett megfeledkezik az olvasásról, így a félretett könyvek gerincét és a lapok éleit szépen lassan ellepi a por. A történetek feledésbe merülnek, és csak ritkán épít be egy olvasó azokból valamilyen tanulságot a mindennapjaiba.

Az ünnepek utáni szürke hétköznapokban az új könyv lapjainak illata elillan. Pedig szinte mindenki ismeri, sőt, vélhetően egy képzeletbeli lista előkelő helyén szerepelne. Mégis hagyjuk elveszni. Pedig, ha a karácsonyi „könyváradat” után csak mindig kicsivel többen követnék az új könyv illatát az olvasás ösvényén, mint korábban, talán nem csak a digitális világ adna képzelőerőt a társadalom egy meghatározó hányadának.