Van egy könyves szokásom, ami valahogy szépen „összenőtt” velem az évek alatt: minden saját könyvemet megjelölöm egy-két apró, személyes jellel.

Az egyik egy hagyományos kínai névpecsét (印章 yìnzhāng) – ásványba faragott, vörös tintás pecsét, amilyet a kalligráfusok is használnak. A kínai nevem szerepel rajta, és annyit jelent: „Shiyouya könyve.” 

Ezt ajándékba kaptam, és mindig jó érzés, amikor egy új könyv lapjain ott hagyom a kis vörös lenyomatát.

A másik egy modern, elegáns dombornyomó pecsét – egy embosser, ami festék nélkül, finoman belenyomja a papírba a monogramomat (HL), vagy ezt a mondatot: „From the library of Laura Halasz.”

Olyan, mintha a könyv kapna egy halk, személyes kézjegyet.

Mostanában egyre tudatosabban vásárolok könyveket. Csak azt veszem meg, amiről tudom, hogy maradni fog. Így minden pecsét egy apró döntés arról, mi lesz valóban az „enyém”.

Mindenkinek máshogy jelöli meg a saját könyveit — aláírással, monogrammal vagy épp semmivel — nekem pedig ezek a kis jelek adják meg azt a pluszt, amitől otthonos lesz egy kötet a polcomon.