Csatlakozom ehhez a most népszerű „mennyit olvastál már 2026-ban?” hullámhoz. 

Harry Potternek köszönhetően már egészen fiatal korom óta könyvfüggő vagyok. Mindig szerettem elveszni történetekben, világokat bejárni, könyveket lapozni.

Aztán felnőttem. És most sajnos nincs időm annyit olvasni, mint régen. Vagy mégis?

Mert minden nap olvasok. Csak nem magamnak, hanem a gyerekeknek.

Az óvodában van egy kis könyvsarkunk. A gyerekek bármikor levehetnek egy mesét, leülhetnek, lapozgathatnak. És amikor az egyikük a kezembe nyom egy könyvet, már tudom: most nem egy történet következik.

Amint elkezdek olvasni, egyszer csak körém gyűlnek. Egy, kettő, három… aztán az egész csapat.

Mindig van egy aktuális kedvenc. Olyan, amit naponta ötször is el kell olvasni. Ugyanazzal a hangsúllyal. Ugyanott nevetve.

Szóval ha valaki megkérdezi, mennyit olvasok egy évben… szerintem egy óvónénit vagy kisgyerekes szülőt nehéz lenne ebben „legyőzni”. 

Lehet, hogy most kevesebb könyvet olvasok magamnak. De rengeteget olvasok nekik. És nincs jobb érzés, mint amikor egy történet miatt egyszerre lesz csend. És sok csillogó szem.