Kínában karácsonyozni mindig egy kicsit más. Itt a legnagyobb ünnep a kínai újév – a karácsony inkább csendes mellékszereplő. 

Egyetemistaként csak egyetlen nap szünetet kaptunk december 25-én. Nem volt nagy felhajtás, nem volt közös ünneplés – de bennünk, külföldi diákokban ott volt a gyermeki lelkesedés, hogy valahogy mégis megteremtsük a hangulatot.

Most, hogy egy nemzetközi óvodában dolgozom, már ünnepelhetjük a karácsonyt hivatalosan is. 

Minden évben viszek egy adventi kalendáriumot a munkahelyre, amiben csokit és idézetet rejtek el a kollégáknak – gyerekkorom egyik legkedvesebb emlékét szeretném ezzel visszacsempészni. 

Emlékszem, mennyire izgatottan vártam, hogy kinyithassam a kis ablakokat, és hányszor próbáltam rávenni Anyát, hogy hadd nézzem meg a következőt.

(Nem engedte. )

Most felnőttként én rejtem el a csokikat és az idézeteket – mindenkinek jut két nap, amit ő nyithat ki.

Amikor kihúzták a számokat, az egyik kolléganőm felnevetett:

„Jaj, de jó, idén is csinálod!”

És akkor rájöttem: néha a legapróbb dolgok – egy kis csoki, egy meglepetés, egy idézet – adják vissza azt a gyermeki örömöt, amit felnőttként annyira hiányolunk. 

Kínában nem mindenki ünnepli a karácsonyt. De ha egy apró csoki és egy kedves mondat képes mosolyt csalni valakire, akkor az már maga a karácsony szelleme.