Igaz, nem a Halloween ünnepével nőttem fel.

De azt hiszem, nem is ez a lényeg.

Lehetne vitatkozni róla, kinek mit jelent, mennyire „saját” vagy „idegen” ünnep – de szerintem sokkal fontosabb, hogy nyitottak maradjunk.

Nemzetközi óvodában dolgozom Kínában, és nap mint nap látom, milyen természetesen keverednek a különböző kultúrák és ünnepek.

Amikor a gyerekek beöltöznek, nevetnek, elmerülnek a játékban -  egyszerűen átragad a lelkesedésük. 

Imádom, ahogy ugyanazzal az örömmel élik meg a Halloweent, mint otthon a farsangot vagy a karácsonyt.

Ez a gyermeki őszinteség, ez a pillanatban-lét újra és újra emlékeztet arra, miért jó a jelenben lenni. 

Ma például tököt faragtunk, mindenki kifestette a sajátját, különféle játékokat játszottunk, beöltöztünk, énekeltünk és olvastunk is.

És közben végig ott volt az a fajta gyermeki varázs, amiért ezt az egészet annyira szeretem 

— az apró szívdobbanásnyi pillanatok, amikből végül egy egész múlt szövődik. 

Kínában április elején van a halottak napja, a Qingming Jie (清明节) – hasonló ahhoz, amit mi otthon tartunk.

A családok ilyenkor kimennek a temetőbe, rendbe teszik a sírokat (扫墓), virágot és ételt visznek, hogy megemlékezzenek az ősökről.

Sok helyen még ma is szokás „égi pénzt” égetni (烧纸) – vékony, arany- vagy ezüstlapos papírt, amit a halottaknak „küldenek” a túlvilágra, hogy ott se szenvedjenek hiányt semmiben.

A városokban gyakran otthon gyújtanak gyertyát vagy füstölőt, a nap végén pedig sok család kirándulni megy (踏青), sárkányt ereget, vagy egyszerűen csak élvezi a tavasz kezdetét. 

Más a hangulata, mint a Halloweennak, mégis ugyanarról szól: az élet és az emlékezés finom egyensúlyáról.