Gyerekkoromban dokumentumfilmekben láttam először a Tiltott Várost. Ugyanolyan távolinak tűnt, mint a Disneyland, amit akkoriban csak a tévéből ismertem.

Ezek a helyek valahogy mindig egy másik világhoz tartoztak. Olyan helyekhez, ahová az ember csak a képernyőn keresztül jut el.

Pár évvel később pedig ott álltam alatta Pekingben, és a tetőket néztem.

Néha egészen különös érzés, mennyire közel került a világ. Ami régen elérhetetlennek tűnt, ma már egy repülőútnyira van.

És mégis: amikor felnézek ezekre a tetőkre, ugyanaz a gyerekkori rácsodálkozás jut eszembe.