Egy lassan eltűnő mesterség egy sanghaji utcasarkon. 

Néha még ma is bele lehet futni ilyen kézzel font szalmaszobrokba Sanghaj utcáin – főleg a metrómegállók környékén, ahol sok ember megfordul.

Ezt a kis csónakot nemrég vettem.

Szalmaszövésnek (草编, cǎobiān) hívják – ősi kínai kézművesség, ahol rizsszalmából vagy bambuszból fonják a díszeket.

A csónak a hagyomány szerint a sima utat és a békés utazást jelképezi – hogy az ember mindig megtalálja az irányát, még akkor is, ha a hullámok néha magasak.

Az évek során egyre kevesebb ilyen árussal találkozom Sanghajban, de vidéken még őrzik ezt a mesterséget.

Van bennük valami megnyugtató: egy darabka múlt, ami még nem engedi el egészen a jelent. 

Talán ezért is érzem úgy, hogy ez a kis csónak is egy szívdobbanásnyi múltat hordoz – egy apró emléket abból, amit megőrzünk, miközben tovább evezünk.