Pipacs, a fenegyerek

Pipacs alacsony, de igen vastag ember volt. Vastag, de nem kövér. Nagy csípője, széles nyaka, oszlopos combjai, előreugró gorillaállkapcsa csupa erőt, stabilitást és nyugalmat sugárzott. Kevésbé tette előkelővé a megjelenését, hogy két lábfejét egymástól legyezőszerűen távol tartotta. Ő volt ugyanis a világ legcsámpásabb embere. Felső teste inga módjára lengett járás közben a derekán, és szokott mozdulata volt, hogy zsebre dugott két kezével időnként felfelé rántotta nadrágját.
– Az élet olyan mint a füst. Ma itt vágnak fejbe, holnap ott. – szokta mondani.
Barátjával elindul megkeresni Miss Lilian édesapját Borneo ősrengetegébe. És amikor szembetalálkoznak a banditákkal, sziklák röpködnek, pofonok csattannak, szamarak ordítanak, elszabadulnak az indulatok és a pisztolyok.
Még az is elképzelhető, hogy a gonosz nyeri el jutalmát, a jó pedig kellőképpen megbűnhődik…