Nehéz nagyobb közhelyet találni, mint hogy a szülők szeretik a gyermekeiket és szeretnék, ha boldog és elégedett felnőtt válna belőlük. Ám kérdezzük meg, az, hogy szeretjük őket és a legjobb jövő kívánjuk nekik, vajon azt jelenti-e, hogy hagyjuk, gyermekünk a saját feje után menjen, azaz a saját hajlamait és ösztöneit követve haladjon előre (néha pedig hátra), vagy szülőként azt gondoljuk, nagyon is tudjuk, hogy a gyermekünknek mire van szüksége és mindent megteszünk, hogy az általunk kijelölt úton haladjon. A kötet bemutatja, hogy a környezet, amelyben a szülők gyermekeket nevelnek, milyen hatással van a szülői döntéshozatalra. Megváltoztak a gazdasági ösztönzők, legfőképpen a gazdasági egyenlőtlenségek megnövekedése miatt: a gyermeknevelésnek tehát tétje van, de miért lett ez a tét nagyobb, mint korábban volt? Mi az oka annak, hogy a fejlett országokban a szülők manapság sokkal több időt, energiát és pénzt fordítanak a gyermekeik nevelésére a gyermeknevelés intenzívebbé vált , mint pár évtizeddel korábban, amikor a társadalmi egyenlőtlenségek kisebbek voltak, nem utolsósorban a gondoskodó államnak köszönhetően.M. Doepke és F. Zilibotti a közgazdaságtan eszköztárát felhasználva, de a történeti-kulturális tényezők szerepét egyáltalán nem tagadva keresi a válaszokat ezekre a kérdésekre. Hossz- és keresztmetszeti képet adnak arról, milyen szerepet játszanak a jelenkor kapitalizmusát jellemző növekvő társadalmi egyenlőtlenségek a szülői attitűdök megváltozásában és megfordítva, a szülői attitűdök megváltozása miként hat vissza, erősíti fel a társadalmi egyenlőtlenségeket. Mindez jól láthatóan a társadalmi mobilitás lelassulásához vezet annak összes ismert negatív következményével. Talán mondani sem kell, hogy a szerzők által bemutatott helyzetkép és következtetések mennyire fontosak a mai magyar társadalomra nézve is.
