Tarczai György tollából 1904-ben megjelent egy történelmi leírás, a soóvári csipkekészítés kialakulásáról:Ebben az esztendőben a nők rendkívül felkapták a csipkedíszítést; vert, varrott, horgolt és kötött csipkeszövet, betét, csipkekézelő borította el ruháikat. Vállukon hol körülhálózott, hol guipure csipkegallér díszlett. Bőven kijutott a csipkéből hölgyeink napernyőire, legyezőire, rediculjeire s egyéb holmijára is. A hazai csipkekészítés azonban meg sem érezte e mohó csipkekeresletet, mégpedig főleg azért nem, mivel nem ismerték. A tömérdek csipke, amelyet nálunk elfogyasztottak, a divattal együtt külföldről özönlött be hozzánk.Ami a női ruhát illeti, ennek díszítésében a XVII. századtól kezdve nálunk mindenkor nagy szerepe volt a csipkének is. Bár történetét eddig senki sem írta meg, a régi magyar élet ismerői jól tudják, hogy e csipkedíszítés zöme nálunk készült.Rákóczi szabadságharcának leveretése után támadt történelmi és közgazdasági átalakulások jórészt véget vetnek a fényes nemzeti viselet divatjának s a fényűzésnek is. A csipkeverést már csak a bányavárosokban űzik, amelyek jóléte a zavartalanul tovább űzött bányászattal kapcsolatban továbbra is megmaradt. Ma már bányavidékeinken is sokhelyütt csak a magánosok és templomok birtokában található régi csipke hirdeti a csipkekészítés hajdan való virágzását. A csipkeverést a múlt század végén fölvett iparstatisztikai adatok szerint immár jóformán csak Zólyom vármegye néhány falujában, a nyitrai Koritnán s kis mértékben Hont vármegye egy-két helyén űzik. A háziiparszerűen készített, s házalás útján forgalomba hozott csipkén erősen meglátszik a cseh csipke hatása, amely a bécsi divatlapok után igazodó közönségünk ízlésének leginkább megfelel.Eredeti vonások csak ott jellemzik még a csipkeverést, ahol ez a népviseletet szolgálja, mint a sáros vármegyei Soóváron, mely valamikor szintén bányaváros volt.Csak a vasút nem járta, elhagyott vidékeken virágzik még a régi népviselet, mint aminők Sáros megye azon részei,
