"Ázsia, Afrika, Latin-Amerika... Legtöbben csak álmodunk a távoli földrészről. Keveset is tudunk róla, s ha egyáltalán szóba kerül, többnyire csak a közhelyek szintjén emlegetjük: inkák birodalma, veszélyben lévő esőerdők, tüzes szamba, színes szőttesek, a hírekben hallott puccsok ellenére mosolygó emberek. S akkor egyszer csak akad valaki, aki fogja magát és elmegy megnézni ezt a világot. S nemcsak megnézi, de látja is, nyitott szívű emberként, nyitott szemű építészként és mindenre kész kalandorként.Útinaplójában olyan élményekről ír, amelyekről boltban kapható útikönyvekben nemigen olvashatunk, s hogy lássuk, nem csupán a fantáziája szülte ezeket, megrázó, felkavaró és álomszép fotókkal teszi őket érdekessé, hitelessé és mások számára is átélhetővé. Nagy Bendegúz kettős tehetséget kapott útravalóul: könnyen gurulnak tolla számítógépe billentyűzete alól a szavak, és megejtően szépek a képek, amelyeket a világról megmutat. Szépek, de soha nem émelygősek és nem hamisak, és ez igaz az írásaira is. Nem szépeleg, nem dicsekszik, nem panaszkodik. Pedig más az ő helyzetében biztos találna okot panaszra. Még a budapesti Nagykörúton is nehéz végigmenni kerekesszékben ülve, akkor a perui hegyekben, a kolumbiai dzsungelekben vajon hogy oldja meg a kikerülhetetlen, olykor végzetesnek tűnő problémákat a kerekesszékes világjáró?Jó lenne, ha egy szép könyv állíthatna emléket ezeknek az utaknak, s nem egyszerűen azért, mert szép könyvet kézbe venni jó. Azért is, meg természetesen azért is, hogy azok számára is kinyílhasson egy kicsit a világ, akik nem tudnak világgá menni, mint a szerző. Azonban talán a harmadik az az ok, ami miatt nagyon jó lenne, ha sokan olvashatnának Nagy Bendegúz kalandjairól. Manapság sokan panaszkodnak, sokan elégedetlenek, sokan szidják a sorsukat: az ő számukra vigasz, bátorítás és példa lehet, hogy egy közülük való, de náluk kevésbé szerencsés ember hogyan valósítja meg az álmait. S nem keres kifogásokat, nem gondolja, hogy tehetségének, kíváncsiságá
