A szerző költséges hobbiként, mert mint az Egy magányos lovas című memoárjában írja lélekben lovas, lótenyésztő és amatőr történész voltam, a vezérigazgatás csak szerep volt 45 évvel ezelőtt kezdte meg egy shagya arab tenyészet fölépítését. A következő harminc évben egyszerre nyolc-tíz kancával, száz-száztíz csikót tenyésztett és lovagolt be eldugott tanyáján. Maga lovagolta fedezőménjeit és mindenkori kedvenc kancáit is a debreceni erdős puszták kanyargós útjain. És mind a mai napig, 88 évesen naponta lovagol (most a debreceni lovardában, amelyet a 90-es években, a Hajdúsági Agráripari Egyesülés (HAGE) vezetőjeként ő építtetett, s ahol utolsó saját tenyésztésű lovát tartja).Magányos lovaglásai során, teljesítménykényszer nélkül ideje és alkalma volt megfigyelni, kipróbálni a lovas és a ló minden lehetséges interakcióját. Az idők során nem ritkán saját kárán rájött, miért is akad el szinte minden lovas fejlődése valamilyen ponton, és még inkább arra, hogy a lovak miért használódnak el mentálisan és fizikailag olyan gyorsan, illetve, hogy melyek a hagyományos lovasoktatás téveszméi, és mitől felemásak gyakran az eredményei. Tapasztalatai összegzéseként kidolgozott egy egységes lovaglási rendszert. Ennek lényege, hogy három alapszabály (törvény) betartásával, az ülésmód, a csizma és a kéz (a szár) öt-öt a lóban reflexet kiváltó ingere, illetve ezek 30-32 kombinációja révén (ezeket nevezi ő impulzusnak, illetve algoritmusnak) minden lovaglási művelet megoldható.Amint írja: minden akció és minden helyzet megoldható a súlyvonal elmozdításával, a csizmák és a kéz együttműködtetésével. Milyen legyen 1) a súlyvonal helyzete, és ahhoz melyik 2) csizma- és 3) kézhasználat tartozik: e három dologra a mozgó lovon, akció közben oda lehet figyelni, de többre nem. És ez a három tökéletesen elég is. A szabályzatok és a lovasok más ismeretforrásai leginkább arról szólnak, hogy mit és hogyan csináljon a ló, és kevésbé arról, hogy mit tegyen a lovas. Leginkább azt a jelensé
