Baka Györgyi szerves folytonossággal alakuló, fejlődő költészete a Fényfehérben (Csoma Kiadó, 2008), Belső zarándok (Napkút Kiadó, 2010), A csend jelei (Rím Kiadó, 2013), a Gyerekkorom madárszíve (2014), majd a Megnyíló idő (Hungarovox Kiadó, 2016) után új verskötettel jelentkezik. Vers és kép egymást átható jelenléte, mint a létezés szakrális megértésének és megélésének újabb állomása, igazi magaslati pont, ahonnan messzire látni. Oda, ahol ég és föld találkozik.Hogyan válnak szavakká a csönd belső mozdulásai? Amikor egy megrajzolt kép vezet a csöndbe, bimbózni, rügyezni, áramlani kezdenek a szavak a vonalak mentén, alatt, fölött. A félelem homálya fölszakad az átváltozás befelé égő extázisában. Zuhanó terek örvényéből emelem ki esengő, szilánkos szavaim, elvesztve és újra teremtve belső szabadságom időtlen fényeit. (Baka Györgyi)Szavai mint az ikonok láthatóvá teszik a láthatatlant. Ahogy nekem ezek a versek nem versek, hanem imádságok, úgy rajzaim sem illusztrációk, hanem áldozati ecsettáncok. (László Bandy)
