VON ALEXANDER, A CSIRKEFOGÓ

Csuda muris volt, ahogy a művirágkészítő, Otti tanti és az öccse, meg a nagymama Lakatos Lincsivel vasárnaponként kiültek a Széchenyi-szobor háta mögötti, frissen felállított padra, hogy eldiskurálhassanak a világról, sápadt és hófehér arcukat megcirógassa egy villanásnyi pillanatra a napsütés. Ültek, már majdnem bele a délbe, delelőszögben a napsugarak alatt, idilli fényben. Nem törődtek azzal, hogy Bismarck halála óta Némethonban új, Amerikából pénzelt kancellár készülődik a háborúra, azt követően pedig e világrész újrafelosztására. Ezek a csendes, vidéki teremtések nem is sejtik, hogy közel egy évtized múlva, nem a sparhelten bugyogó húslevesre várnak, hanem légoltalmi pincékben vacogják végig az angolszász bombák fülsüketítő robbanását.