Szilágyi Domokos költészetének líratörténeti helye minden bizonnyal azok között a koordináták között kereshető, amelyek modernség, avantgardizmus, neoavantgárdé és posztmodernizmus különféle, de egymással is érintkező szemléletirányait jelölik. A lét és a nyelv nagy egzisztencialista, illetve ismeretelméleti kérdéseivel viaskodó költő egyszerre kapcsolódott a személyiség létbevetettségének drámaitragikus sorsproblémáit, abszurditásait demonstráló heideggeri és a nyelvi kifejezéslehetőségek viszonylagosságait, bizonytalanságait, rejtelmeit tudatosító wittgensteini paradigmához és világképhez (Pomogáts Béla kategóriái szerint /Változatok az avantgárdra, Bp., Széphalom, 2000/). S a költő monográfusa, Cs. Gyímesi Éva (Álom és értelem Szilágyi Domokos lírai létértelmezése, Bukarest, Kriterion, 1990) is arról értekezik, hogy Szilágyi Domokos a modern és a posztmodern látásmód és formavilág közötti átmenet még pontosabban: ütközés képviselője; költői értékpozíciójának alakulásában, az életmű belső ellentmondásaiban e két összeegyeztethetetlen magatartás és költészeteszmény lényegi szembenállásának lehetünk tanúi; életművében a végső kérdéseket is eljelentéktelenítő alapállással szemben minduntalan felébred a bizonyosságok iránti nosztalgia, így a posztmodern látószög mellett végig megmarad az eszményvesztettségével küszködő modern értéktudat. E kettősség feszültségéből ered Szilágyi Domokos értékpozíciójának alapvetően diszharmonikus jellegeA kötetet 1997-es megjelenését követően a második átdogozott kiadása.
