Az immár klasszikus regény vagy novellafüzér (a műfaji határok a Sinistra körzet esetében is elmosódnak), amelyet Bodor egyik fő műveként tart számon az irodalomtörténet, épp negyedszázada, 1992-ben jelent meg először. Az egyszerre ismerős és holdbéli tájnak ható hegyvidéki terepen kirajzolódó történet a totalitárius rendszer működését mutatja be mély iróniával és fekete humorral egy szigorúan behatárolt, kevés szereplős, groteszk világban.
(Bodor Ádámot) olvasván egyáltalán nem gondolunk szavakra: megaláztatásokra gondolunk, kiszolgáltatottságra, reményre, fagyra, dérre, erdőre, bűzre, medvére, pálinkára, férfira, nőre.A bársonyfenekű Elvira Spiridonra, a nagy fehér cubákú Aranka Westinre, a buja tündérből szőrös állattá változott Connie Illafeldre, Bebe Tescovinára, akinek a szeme éjszaka világít, mint a hiúzé.
Hogy mindez realizmus-e vagy szür vagy mágikus ezen manapság nem érdemes studírozni. Vagy sohase is volt? Egyre bizonyosabb, hogy valaki álmodik minket. E könyv után növekvő kíváncsisággal és konstans rémülettel kérdeznénk, hogy mi van, ha ez a valaki fölébred. Ki? (Esterházy Péter)
