Karen Blixen (1885-1962) dán írónő talán legmerészebb könyve az Utolsó történetek, mely korábbi elbeszélő művészetének nagystílű meghaladása, egyben saját élete művészetté való átalakításának vakmerő kísérlete. Például az egyik új téli rege, az Ib és Adelaide megtörtént eseményt dolgoz fel, Blixen édesapjának, Wilhelm Dinesennek ifjúkori boldogtalan szerelmét unokatestvére, Agnes Frijs iránt. Pellegrina Leoni fiktív alakja pedig az Új fantasztikus történetek Visszhang című elbeszélésben összeolvad a valóságos Blixen alakjával, amennyiben saját boldogtalan viszonyát ábrázolja Thorkild Bjornvig költővel a főszereplő, a több személyiséggel rendelkező operaénekesnő egy kis hegyi városkában saját, újjászületett hangját véli felfedezni egy kórista kisfiú, Emanuele hangjában. Ahogy Bjornvig elhagyja Blixent, a kisfiú is elhagyja az énekesnőt az elbeszélésben, amikor az vérszerződést akar kötni vele. Az üres lap című elbeszélés mesemondója szerint ha a mesemondó mindhalálig hű a történethez, akkor a végén a csönd megszólal. A történet Karen Blixen számára nem csak egy történet volt, amolyan esti mese vagy izgalmas krimi, hanem maga a Történet, így, nagy T-vel. A történet volt számára az élet és az élet volt a történet. Blixen írásművészete egyszerre poétika és színtiszta poézis, elbeszélés az elbeszélhetetlen elbeszélésről. De hogyan értsünk meg egy történetet az üres lapról? Talán erre a kérdésre nem is Karen Blixen válaszol nekünk. Szókratész mondta e híres szavakat: Az egyetlen, amit tudok, az, hogy nem tudok semmit. Szókratész nem ismeri a választ módszere abban a különös művészetben rejlik, amelyet ő maga a bábaasszony tudományához hasonlít. Szellemi bábaasszonynak és lélekgyógyásznak tekinti magát, aki megment minket a feledéstől.Az Utolsó történetek nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nevét a legnagyobb írózsenik között tartsa számon a világirodalom. Ez a könyve bekerült a The Readers Subscription elnevezésű intellektuális amerikai könyvklubba, és az írónőt tis
