„Nagy szobámban félig ülök, félig fekszem egy hintaszék¬ben, és idegesen ringatózom. Körülöttem – ameddig a falak futnak – mahagóni polcsorok, és minden polcon könyvek, könyvek, könyvek. Nagyapám kilakoltatott, ósdi bútoraival vettem ma¬gam körül, és az ezekből kiillanó ódon-illatú levegő¬vel. A sö¬tétség is a régi, ugyanaz, mint az elmúlt századok¬ban, csak egy közöm¬bös falikaros lámpa világítja meg. A csendet a Fő¬városi Szabó Ervin Könyvtárból zsebpiszoknyi adagokban loptam ki és gyűj¬töttem össze; jó nagy adagokat szórva belőle szobám sarkaiba
…ma hajnali nyolc órakor keltem fel, szépen felöltöztem, de a maradék idő legfeljebb már csak arra elég, hogy még egyet ringjak hátra. És még egyet előre” (Időérzék)
