A hely szelleme

“Polito nagyon szerette volna, ha a nő könyörög, hisztizik, esetleg sikoltozik. Sokkal élvezetesebb lett volna. Na, majd az első lövés után. Nem kell mindjárt végezni vele, majd könyörög még kegyelemért. .

Ujja ráfeszült a ravaszra.

Abban a pillanatban hátulról mintha lökést érzett volna, s ugyanakkor kialudtak a fények. Polito megperdült, hogy megnézze, mi lökte meg – de nem látott semmit, csak valami halvány derengést a lépcsőfeljáró felől, ami lassan mintha emberi formát öltött volna. Gondolkodás nélkül tüzelt, de a fénypászma továbbra is csak nőtt és közeledett. Polito akaratlanul is hátrálni kezdett, újra tüzelt, egy egész sorozatot eresztett a mozgó fényfolt irányába.”