10-14. SZÁZADI TELEPÜLÉSEK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON

A középkori régészeti kutatás Szabó Kálmán, majd Méri István munkássága nyomán vált önálló tudományággá, és az elmúlt évtizedekben számottevően gyarapodtak ismereteink az Árpád-kori falusias települések szerkezetéről és a jellemző háztípusokról. A települések leletanyagát – néhány szerencsés kivételtől eltekintve – 95–100 százalékban a cserépedény-töredékek alkotják, azaz egyes esetekben a település időhatárainak kérdését csupán a kerámia részletes feldolgozásának segítségével válaszolhatjuk meg. Honfoglalás és Árpád-kori kerámiaművességünk kutatása azonban főként a jellegzetes edénytípusokra – cserépbogrács, bordásnyakú edény – korlátozódott, és a mai napig javarészt hiányoznak az egyes lelőhelyek teljes kerámiaanyagát feldolgozó publikációk. Jelen kötetben az északkelet-magyarországi régió öt, eltérő jellegű földrajzi környezetből származó és a 9–10. század, valamint az Árpád-kor több periódusában használt települését és kerámiaanalízisének eredményeit mutatja be a szerző, amelynek segítségével sikerült a települések régészeti jelenségeinek belső időrendjét tisztázni, az egyes települési fázisok abszolút kronológiai helyzetét meghatározni. Az archeometriai anyagvizsgálatnak köszönhetően a fazekas technikával kapcsolatban alapvetően új – és nem csak az Árpád-kor kutatói számára tanulságos – eredmények születtek.